Edzőink

Edzőink

Edzőink

Edzőink

Bedő Zsuzsi

Bedő Zsuzsi vagyok, 1993.12.30-án születtem Budapesten. Jelenleg a pénzügyi szektorban dolgozom és itt, lehetőséget kaptam, hogy az egyik közeli edzőterembe kedvezményesen járhassak. Megmondom őszintén, soha nem gondoltam volna, hogy egy sportág magával tud ragadni. Sőt, azt sem tudtam elképzelni, hogy a sportot egyáltalán lehet szeretni. Azért jártam edzeni, mert úgy éreztem kell. Így többféle csoportos órát kipróbáltam, ami számomra mindig szenvedés volt, nem is tartott sokáig. Majd rátaláltam a Spinningre, ami körülbelül két év után vált a szenvedélyemmé. Sok időbe telt, mire tényleg ráéreztem a sport ízére, mára azonban teljesen beépült az életembe. Elsősorban a fizikai egészségemért kezdtem el járni az órákra, majd amikor lelkileg is nehéz időszakon mentem keresztül, a Spinning volt számomra a gyógyír. Saját tapasztalatom alapján tudom azt mondani, hogy – mind racionális, mind emocionális szempontból – rendbe tette az életemet. A sportot nem csak fizikai egészségünk, de mentális és lelki szempontból is fontosnak tartom. Így 2022. májusában elvégeztem a Spinning® instruktori képzést a Mad Dogg Athletics-nél. Instruktorként elsősorban az a célom, hogy más embereknek is tovább adjam az edzés közben érzett, magával ragadó energiát és szenvedélyt.

Ne azért sportolj, mert kell. Találd meg azt a mozgásformát, amit szívesen csinálsz és építsd be az életedbe. Ne kényszer legyen, hanem jutalom a lelkednek és a testednek! Legyen számodra kikapcsolódás!

Tovább olvasom

Elérhetőségek

Telefonszám:
tel:06305964416

Tanulmányok

Victory Fitness Hűvösvölgy

További edzőink

Alakformáló
Személyi edző, Fitmummy® posztnatális tréner